Boldog 60. születésnapot, Daniel Day-Lewis!

A Paramount Channel ikonikus filmjeivel ünnepli a színészt

A többszörös Oscar-díjas színész április 29-én, most szombaton ünnepli 60. születésnapját. A Paramount Channel a jeles napról a színész két saját ikonikus alakításával emlékezik meg. Nézzük, hogy milyen fontos, érdekes eseményeket találunk Daniel Day-Lewis életútjában és hogy melyik két filmjét láthatják majd a nézők a kerek évforduló alkalmából. 

A kis törvényszegő
Daniel Day-Lewis 15 éves korában elvesztette édesanyját, ezért Dél-Londonba kellett költöznie, ahol rengeteget bántották akcentusa, piperkőcsége és zsidó származása miatt. Igyekezett a helyiek beszédét minél gyorsabban elsajátítani, és nagyon hamar felvette az ottani modort, hogy gyorsabban beilleszkedjen. A fiatal Day-Lewisnak azonban nem ment ez olyan könnyen: a kis rebellis többször követett el bolti lopást és hasonló apróbb bűncselekményeket is.


A színészet csak B terv volt
Nem sok híresség mondhatja el magáról, hogy nem valósultak meg az álmai, ezért inkább Oscar-díjas színész lett. Daniel Day-Lewis életében pedig éppen ez történt: a középiskola után elsősorban műbútorasztalosnak jelentkezett, de mikor elutasították, akkor felvételizett csak a Bristol Old Vic Theatre Schoolba, ahol végre sikerrel is járt. Az itt eltöltött három éve alatt egyre komolyabb szerepeket kapott: még a Bristol Old Vic-ben is fellépett. Hogy mennyire jól sikerült kitanulnia a szakmát, arról a Paramount Channel nézői is meggyőződhetnek április 29-én, amikor is a színész születésnapja alkalmából Az utolsó mohikán és a Vérző olaj című filmeket tekinthetik meg az érdeklődők a filmcsatorna műsorán.


Sir ’method acting’
A színész híres arról, hogy hihetetlen alázattal készül fel szerepeire. Mindent megtesz, hogy igazán megismerhesse a karaktert: ha kell, hajlandó akár hentes tanoncnak is állni, vagy újabb és újabb akcentusokat megtanulni. Forgatási időszak alatt egyszer sem esik ki szerepéből, és a legapróbb részletig odafigyel alakítása tökéletességére. Nem csak pályatársai csodálják szorgalmát, de maga II. Erzsébet királynő is, aki 2014-ben lovaggá is ütötte.

Díjazzák a szorgalmát
Daniel Day-Lewis korunk egyik legsikeresebb színésze: a Vérző olajban nyújtott alakításáért például egy Oscar-, egy Golden Globe és egy BAFTA-díjat is kapott. A filmben egyébként Daniel Plainview szerepét játszotta, aki ugyan megcsinálja szerencséjét, de a sikernek komoly ára van, és így veszélybe kerülnek a hagyományos értékek is. A karakter megformálásához és a film cselekményének átéléséhez a színész számos, az 1900-as évek elejéről származó hangfelvételt tanulmányozott át. Élete során még jó néhány elismerést is bezsebelt: összesen három Oscar-díjjal, két Golden Globe-bal és négy BAFTA-díjjal büszkélkedhet a legjobb színészi alakításért.

Daniel Day-Lewis születésnap április 29-én, szombaton a Paramount Channel műsorán, a
Viacom csoport filmcsatornáján. Benne: 21.00 Az utolsó mohikán, 23.25 Vérző olaj

Megjegyzések